András-napkor kezdődtek a disznóvágások, disznótorok, ezért nevezik disznóölőnek is.  Andrással befejeződnek a zajos mulatozások, "András zárja a hegedűt". Legfeljebb az András utáni szerdán, kukaszerdán lehetett még otthon muzsikálni, de  másutt nem.

Az András-napkor vagy néhány nappal előtte vagy utána született kismalacokat András-malacoknak mondják és azt tartják, hogy belőlük lesz a jó hízó.

A disznóvágásban és feldolgozásban is elkülönültek a női és férfimunkák. A disznó leölése, a perzselés, a bontás, valamint a hurka, kolbász, és a disznósajt készítése a férfiak feladata volt. Az asszonyok sütötték a vért reggelire, tisztították a fokhagymát, és a beleket, aprították a zsírnak való szalonnát, készítették a tölteléket, és a friss ételeket ebédre. Elsőként általában a hagymás pirított vérből ettek, ebédre pedig már a frissen sütött pecsenye került az asztalra. Az eladó lány feladata volt a hájas pogácsa elkészítése. A hagyomány szerint, ha a pogácsa jól megemelkedett, azt jelentette, hogy a lány hamarosan férjhez megy. 

Kora délután láttak hozzá az asszonyok a vacsora készítéséhez. A nap fénypontja a disznótor volt, amelyre nemcsak azokat hívták meg, akik egész nap segédkeztek a disznóvágásnál, hanem a közeli rokonságot, barátokat, szomszédokat is. A disznótorra a böllér hívta meg a vendégeket úgy, mintha virrasztóba hívná őket. Elmondta tettetett szomorúsággal, hogy "szegény öreg befejezte", s hogy "mostanában már nem evett, legutoljára is mennyit hörgött", s csak a legvégén árulta el, hogy milyen virrasztóba is hívogat. 

A hagyományos, gazdag vacsora többnyire húslevessel (orjaleves) kezdődött, töltött káposztával, toroskáposztával, sült hurkával, kolbásszal, fokhagymás sülttel, oldalassal, pecsenyével folytatódott, hájas pogácsával, rétessel, fánkkal zárult.  

A disznótor 

Estefelé érkeztek a vendégek, akiket az asszonyok meghatározott sorrendben leültettek: a fő helyre a böllért, mellé az idősebbeket, majd a férfiak és az asszonyok jöttek, az asztal végén a fiatalok ültek. A tor tyúkhúslevessel kezdődött, majd a töltött káposzta következett. Aztán a sült kolbász, sült hurka, disznótoros pecsenye. A vacsora hájas pogácsával, rétessel fejeződött be. A disznótoros vacsora a tréfálkozás, vidámság, és a pajzán verselések jegyében zajlott. Tor közben gyakran megemelték a poharukat, hogy szerencséjük legyen a jövő évi disznóval. A vacsora végeztével a gazda nótát kezdett, amit a többiek folytattak. A jó disznótor hajnalig tartó mulatozással zárult.

A disznóölést követő vacsora, a disznótor a magyar nyelvterületen mindenütt jeles alkalom volt az adománygyűjtésre, köszöntésre, alakoskodó játékok bemutatására. András-naptól (nov. 30.), Disznóölő Szent András napjától, a hideg idő beálltától kezdődtek a disznótorok.

A vacsora ideje alatt jártak a kántálók. Hasznoson erre fiúk vállalkoztak. Többen összeverődtek, és a disznótoros házak ablaka előtt rákezdtek:

Orosházán a következő kántáló versikével kérték a bebocsátást:

Cigánykáknak nevezik a bekormozott arcú kántálókat. Turán lányok mentek maskarának öltözve kántálni. Ha kaptak, akkor így köszönték:

Ha nem kaptak, ezt mondták:

Ilyenkor aztán elfutottak, mert a bot repült utánuk.

Topolyán a disznótori kántálók cigánynak, medvének, kéményseprőnek öltözve állítottak be. Kutyaverő bottal, rossz tepsikkel, fedőkkel mentek. A szobába érve összeverték  a tepsiket, fedőket, a bottal a szoba földjét szurkálták, hogy a gazdának szerencséje, pénze legyen:

Ha nem fogadták a kántálókat, bekiabálták:

A kántálókat megkínálták. Igyekeztek megtudni, hogy kicsodák. A cigánynak öltözött kántálóval jósoltattak, a medvének öltözött kántálónak táncolnia kellett. Ha ismerősök voltak a kántálók, levetették a maskarát, és az asztalhoz ültették őket.

Nagykőrösön a nagyobb gyerekek, de inkább legények és lányok maskarába öltöztek, és a beköszöntés után kántáltak:

Közkeletű kántáló versek:

vagy:

A disznótorral kapcsolatos másik adománygyűjtő szokás az ún. nyársdugás. Főleg a Zselicségben, a bandába tömörült legények, fiúgyermekek többágú nyársat dugnak a kilincsre vagy az ablakba, s az egyik ágára tréfás, gyakran trágár szövegű papírlapot szúrnak. A háziak a nyársra hurkát, kolbászt, szalonnát, pogácsát szúrnak. Lényeges, hogy a nyársdugók kilétére ne derüljön fény.

A múlt századi szokásgyűjteményben a nyársdugás viski változatáról tudósítanak: „Az itteni disznótoroknál az az eredeti, ahogy a furfangos ész hivatlan vendéggé teszi magát. Két egyén megáll a torozók ablaka alatt egyik két nyársat reszel össze, másik a harmadikat nyújtja be az ablakon, melyre a bentlevők kötelesek hurkát mit aggatni. Néha azonban a hurka tréfából fűrészporral van töltve”

Az egész magyar nyelvterületen szokás volt a disznótori maskarázás. A kántálók, nyársdugók is többnyire valamilyen módon felismerhetetlenné igyekeztek magukat tenni. Macskaréven menyasszonynak és vőlegénynek öltöznek. A menyasszony (egy legény) arcát fátyollal bekötik, a fejére kukoricaháncsból készítenek koszorút. A kezében üres kosarat és főzőkanalat visz. Vőlegénynek egy leány öltözik, aki a kezében üres demizsont vagy üveget visz. A házhoz egész csapat kíséri őket, de csak ketten mennek be. A háziak kérdezgetik őket, de nem beszélnek, csak mutogatva adják tudtul, hogy ha a cigány húz egy nótát, táncolnak. Tánc után mutogatva kérnek enni, inni. Buboknak hívják a párt. Az enni-innivalót azután közösen fogyasztják el. A békési falvakban a cigánykák néha egész jeleneteket is előadtak és nemcsak kántáltak. Például Csorváson a böllér és a cigányokpárbeszéde énekkel, tánccal, megvendégeléssel végződött. A disznótori alakoskodók játékához hozzátartozik, hogy míg az egyik szóval tartja a háziakat, addig a többiek elcsennek az ételekből.