A kaktuszfélék (Cactaceae) családja mintegy 2000 fajt foglal magába. Fajai Amerika trópusi, szubtrópusi sivatagos vagy száraz hegyvidéki területeiről származnak. Pozsgás (törzsszukkulens) növények. A magkezdemény és a mag szerveződése, valamint a betalain vegyületek előfordulása alapján a Phytolaccaceae családdal állnak közelebbi rokonságban.

Az indiánok már legalább 9000 éve eszik a fügekaktuszok termését (tuna, kaktuszfüge, indián füge). Az Amerikában járt első utazók nem sokat foglalkoztak a kaktuszfélékkel; a történelem előtti idők növényóriásainak maradványának tekintették őket. Miután a szerzetesek eltanulták a bennszülöttektől, hogyan tehetik fogyaszthatóvá a kaktuszfügét, a XVI. század végén már európai kolostorkertekben is termesztették; a gyümölcs levét festésre is használták. A tunának Matthiolus olasz botanikus adott nevet: 1655-ben megjelent füvészkönyvében ő említi először Opuntia néven.

A kaktuszok többsége (pl. a fán lakók vagy egyes, kimondottan meszes sziklákon honos fajok kivételével) a kissé savanyú, nem túl meszes, de mindenképp jó vízáteresztő talajt kedveli. Tőzegbe főleg a fán lakó fajokat célszerű ültetni. A több hónapos nyugalmi időszakban (ez általában a tél) vizet egyáltalán nem igényelnek.

A kaktuszokat nemcsak rovarok porozhatják be, de egyes fajokat madarak, másokat pedig denevérek.

A kaktuszok állati kártevői többen vannak, de a gombák veszélyesebbek.

Egyes kaktuszok termése szívesen fogyasztott csemege. Főleg a tuna, a fügekaktuszok (Opuntia spp.) húsos termése kedvelt gyümölcs. A közönséges fügekaktusz '(Opuntia ficus-indica), a bíbortermő kaktusz (O. cochenillifera) és az O. hernandezi fajok a skarlátvörös színanyagot termelő bíbortetű gazdanövényei. Ebből gyártották a kármin festéket, amit eleinte kelmék, gyógyszerek, kenőcsök festésére, később az orvostudományban szövettani festékként is eredményesen alkalmaztak. Ez az anilinfestékek megjelenéséig több ország (Mexikó, Kanári-szigetek stb.) fő exportterméke volt; azóta a kereslet drasztikusan visszaesett

Amerika sivatagos és félsivatagos tájain főként tűzifának és építőanyagnak használják őket. Az oszlopkaktuszok kiszárított törzséből gerendát, viaszos belükből fáklyát készítenek. A Lophophora williamsiit (peyote, peyotl) meszkalin alkaloidtartalma miatt az őslakó mexikói indiánok eufóriát keltő hatása miatt vallási szertartásokon fogyasztják, de nagyobb mennyiségben életveszélyes is lehet.