Szia Zsuzsi! Óriási örömöt szereztél nekünk. Mi 10 év alatt csak apró morzsáit tudtuk összeszedni annak az információhalmaznak amivel Te most megajándékoztál minket.
Annyit fűznék hozzá a leírtakhoz, hogy a jelenleg nagyrészt hiányzó baloldalon pár éve még
töredéke volt a hiány a jelenleginek. Nem az esetleges robbanástól ilyen nagyméretű a hiány, évről évre romlik az állaga, az időjárás rombolja, de nem kizárt az sem, hogy emberi kezek is rásegítettek.
Köszönöm a kutató munkádat!
Puszillak! Marika

Előzmény

Válasz

Marikám! Most sem csalódtunk Zsuzsiban, nem is akármilyen adatokat kapart ki az iszap alól.

Előzmény

Válasz

Szia Főtündér ! BETONHAJÓ TÖRTÉNETE .

A mosonmagyaróvári származású Tóth J. Attila a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kutatója, de a megyénkbeliek leginkább a Mosoni-Dunában végzett búvárrégészeti kutatások vezetőjeként ismerhetik. A víz alatti örökségünk kutatásában úttörő szerepet vállaló szakértő ott járt nemrégiben munkatársaival az ásványrárói roncsnál.

– Mintegy hatvan éve ott van a betonhajó a Dunánál, ezt tudják is a helybeliek, de úgy tűnik, senki sem tartotta fontosnak, hogy bejelentse a kutatóknak. Én egy félamatőr repülőroncs-kutatótól hallottam róla, és amint sikerült szakmai csapatot szervezni, személyesen szemrevételeztük a helyzetét. Lemértük a roncsot és fotókat készítettünk – mondta el Tóth J. Attila, aki mint a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat búvárrégészeti szakosztályának vezetője, feladatának érezte, hogy felkarolja a különleges történelmi és technikatörténeti emlék sorsát.

Ugyanis védelmét, szakszerű dokumentálását és bemutatását is indokoltnak tartja. Szerinte turistaattrakció lehetne, már csak azért is, mert a szigetközi kerékpáros túraútvonal és egy pihenőhely közelében fekszik. A zárás oldalán kisebb bozótirtással és egy fa panorámastég megépítésével képzeli el látogathatóvá tételét.

Nehézséget jelent viszont, hogy sem műemléknek, sem régészeti lelőhelynek nem számít, „csak" egyedinek, akárcsak a hasonló korú emlékek. Ezért példát akar teremteni levédetésével.

Tóth J. Attila kutatóként kezdeményezte az örökségvédelmi hivatalnál a védetté nyilvánítást. Ha sikerrel jár, akkor nagyobb az esély arra, hogy pénzt lehessen szerezni a feltáráshoz, nagyobb az esély, hogy fennmarad a hajó addig, amíg a kutatások elkezdődhetnek.

Egyelőre ugyanis a roncs nagyrészt rejtélyt jelent. Az évet sem tudni pontosan, mikor került mostani helyére, az valószínű, hogy a II. világháború idején.

Azt sem tudni, mit szállított, miért süllyedt el. Az biztos, hogy nem hadihajó volt, de hombárjai, azaz a rakterei üresek. Az eddigi vizsgálatok szerint harminc méter hosszú, hét méter széles lehetett. A szakértő magyarázata szerint XIX. századi, de nem túl elterjedt technikával készült, ugyanis mivel kevés volt a fém, nem vaslemezt használtak, az acélszerkezetet öntötték ki betonnal. Jelenleg enyhén a bal oldala felé megdőlve fekszik a jobbára száraz Árvai-ág medrében. Bal oldala nagyrészt hiányzik. Olyan benyomást kelt, mintha egyetlen nagy erejű esemény – esetleg robbanás – során semmisült volna meg.

Böősy Imre polgármester édesapja emlékei alapján úgy tudja, a világháború idején szovjet utánpótlást biztosított ez a hajó a Dunán, és azért építették betonból, mert a vízben lévő aknák a fémet érzékelve robbantak. Azt is hallotta a „régiektől", hogy áradásos időszakban tért le a hajózó útvonalról, feneklett meg Ásványrárónál. A faluvezető is jó ötletnek tartja látogathatóvá alakítását, maga is mindig megmutatja vendégeinek ezt a ritkaságot.

Azt is elmondta azonban, ha támogatást kap a Mosoni-Duna rehabilitációja, akkor víz alá kerül a roncs. Ám akkor búvároknak alakítható ki benne bemutatóhely. A védetté nyilvánítással is egyetért, mert szerinte is értéket jelent az utókornak, csak ez ne jelentsen anyagilag terhet az önkormányzatnak.
Egyelőre „csak" egyedi: A betonhajó sorsáról keveset tudni.

Válasz

Ahogy Zsuzsit ismerem az iszap alól is kikapar valamilyen adatot erről is.

Válasz