A legtöbb balkonnövényünk egy évadra szól: kikel a magból, szépen fejlődik, virágzik, majd meghal. Az egynyáriakkal így aztán nincs gondunk, ilyentájt már a komposzton landolnak. A helyükre ültethetünk csarabot (lánykori nevén erikát), díszkáposztát, árvácskát, így a hideg napokon sem maradunk csupasz virágládákkal. Télen a helyükön maradhatnak a szegfűfélék, kivéve a futószegfűt, mert az nem bírja a fagyot.

A fagyérzékeny növényeket először is nagyítóval érdemes átnézni, mielőtt téli helyükre visszük őket. A hullámos, száraz szélű levelekre érdemes figyelni, a nagyító alatt pedig rendkívül érdekes dolgokat észlelhetünk: levéltetvek, takácsatkák, pajzstetvek bújhatnak meg mindenütt.

A levéltetvek ellen hatásos „népi” gyógymód, ha a növényt 1 (fagymentes) éjszakára fűre fektetjük. Az élősködők – ki tudja, miért – átmásznak a fűre. A másik módszer, ha a fertőzött növényt 50-55 ̊ C-os vízzel lemossuk: a tetű megdöglik, a növény nem.

Pajzstetvek ellen valamilyen olajos bedörzsölés segíthet: pl. kókuszolajba vagy 1 dl vízbe tett 10-12 csepp narancsolajba mártogatott fültisztító pálcikával simogatjuk a kis dögöket.

Ha pedig semmi sem segít, marad a komoly szerekkel való permetezés.

Mivel a növények télen alig élnek, ilyenkor nem érdemes átültetni őket. Ha lehet, ezt halasszuk tavaszra. A tápoldatozást abba kell hagyni, mert csökken a sejtgyarapodás, az öntözést pedig csökkenteni kell, mert a hajtásnövekedés lassan leáll.

A legnagyobb gondot az egyre népszerűbb mediterrán növények vagy más földrészről érkező egzóták teleltetése okozza. A sokszor embernyi méretű monstrumoknak elég nehéz jó helyet találni. Legjobb lenne nekik üvegtető alatt, 6-10 ̊ C-on, magas páratartalmú helyen, ennek hiányában marad a veranda, a pince, a lépcsőház, bár ez utóbbinál figyelembe kell venni a tűzvédelmi szabályokat, nehogy nagy büntetés legyen a vége. Szóba jöhet még a garázs, bár az autóval közös társbérletet a növények annyira nem kedvelik.

Ezek a növények eredeti élőhelyükön ugyan teljes pompában álldogálnak novembertől márciusig, de azért ők is pihennek, és elég jól alkalmazkodtak az itteni viszonyokhoz. Sőt, sokszor a nyarat nehezebben viselik, mint az akár sötét pincében töltött telet.

Akárhol is teleltetjük őket, a hő-, fény- és nedvességviszonyoknak nagyjából egyensúlyban kell lenni. Ezen belül is a legfontosabb, hogy a víz inkább kevesebb, mint több legyen! Ha betegség jeleit észleljük a növényen, különítsük el, végső esetben pedig semmisítsük meg. Ha furcsa illatot, tőrothadást, fekélyesedést tapasztalunk, akkor szellőztetni és a vízadagot csökkenteni kell.

A kint maradó szoliterek (pl. kecskerágó) fagyvédelméről úgy gondoskodhatunk, ha az edényüket alaposan bebugyoláljuk. „Bundának” kiváló az ásványvizes flakon, a karton, a jutazsák, a „pukinejlon”, és a legnagyobb kincs, a széles, barna ragasztószalag, mellyel ezeket a hőszigetelő anyagokat az edényre erősítjük.

Ha minden óvintézkedést megtettünk, akkor nem marad más hátra, mint a tél folyamán néha ránézni a növényekre, ritkán adni nekik egy kis vizet, és várni a tavaszt!

A poszt Czauner Péter október 3-án elhangzott előadása alapján készült.