Volt év, amikor a katrosai erdőkben április elején még javában bókoltak a hóvirágok, most meg már március végén elvétve találtunk belőlük, azok is lehorgasztották már fejecskéiket. Ránk köszöntek viszont a tavaszi kankalinok (Primula veris), amelyek, amint azt tudományos nevük is jelzi, szintén tavaszi elsők, mégis vidékünkön inkább csak követői a kikelet hírnökének.

A tavaszi kankalin rendszertanilag a kankalinfélék családja névadó (Primula) nemzetségének tagja. A Kárpát-medencében előforduló más kankalinfajok közül – cifra, lisztes, száratlan, sugárkankalin stb. – a leggyakoribb, legismertebb. Ez utóbbival viszonylag könnyen össze is téveszthető.

Csaknem egész Európában elterjedt, márciustól májusig, de olykor akár júniusig is tartó virágzási ideje alatt sokfelé láthatjuk vidékeinken is. Élőhelyei a lombos és elegyes erdők, erdőszélek és rétek. Gyűrött benyomást keltő, tőlevélrózsába tömörülő levelei fonákjukon szőrösek. A 10–30 cm magasra növő szár végén a virágzat kissé egyoldalú, sokvirágú ernyőt alkot. Kis haranghoz hasonló, élénksárga virágainak torka narancsszínnel csíkozott.

Beporzásáról a poszméhek és a vadméhek gondoskodnak, ám egyes helyeken, ahol tavaszi kankalinok közelében például repcét termesztenek, ez utóbbiak elcsábítják tőlük a beporzást végző rovarokat, hiszen színük rikítóbb, illatuk intenzívebb. Így vált a nálunk gyakori és védelemre nem szoruló kankalin Németország egyes tartományaiban veszélyeztetett fajjá.

A kankalinoknak számos nemesített fajtája közkedvelt dísznövény, kerteket, parkokat ékesít. A köznyelv ezeket inkább primulaként ismeri, és sokunkban talán nem is tudatosul, hogy kankalinokról van szó, csupán annyi történt, hogy ezeknek a nemesített fajtáknak az esetében a tudományos név terjedt el magyar megnevezéseként. Kankalin szavunk első írásos említése 1775-ből való, és pár évvel később (1783) Benkő József középajtai botanikus művében is megjelenik. Jelentése pedig ’kankó’ szavunkra vezethető vissza, utalva a virágzat bókoló, kampószerű állására.

Közismertségét bizonyítja számos népi elnevezése is, melyek közül a vidékünkön is használatos kásavirág a színére, a szentgyörgyvirág pedig virágzásának idejére utal. A népi gyógyászatban is széleskörűen alkalmazták köszvényre, szívgyengeségre, melankóliára. Manapság leginkább köhögéscsillapítóként és altató teakeverékek egyik összetevőjeként használják. E célból a teljesen kinyílt virágot a csészelevelekkel együtt száraz, meleg időben, a késő délutáni órákban ajánlják gyűjteni meleg, árnyékos helyen, gyorsan kell megszárítani. Egy csésze teához két teáskanálnyi szárított virágra forró vizet kell tölteni, majd 5 percig állni hagyni.

Székely Hírmondó

környezetünk  2014.04.06. | 09:36 A tavaszi kankalin – Az altató hatású teák gyakori összetevője