Kefevirág

A kefevirág nevet nyilván körkörösen álló porzószálainak tömege után kapta, amely üvegmosó kefére emlékeztet. Sziromlevelei jelentéktelenek, a porzószálak azonban színesek, leggyakrabban vörösek, de vannak többek közt fehér, sárga, rózsaszín, lila színű fajok is. Mérsékelt éghajlatunk alatt késő tavasszal-koranyáron virágzik. Októberben előfordulhat másodvirágzás is. Toktermésének rekeszeiben apró magok fejlődnek, amelyek gyakran csak a növény pusztulása után nyílnak fel, lehetővé téve, hogy a magvak elszóródjanak. Sokszor előfordul, hogy teljesen beágyazódnak a növekedés közben egyre vastagodó szárba. Legtöbb fajuk bokor méretű, de vannak fácskává növő fajok is.

Ausztrália felfedezője, Cook kapitány ennek a cserjének a leveleiből főzetett magának és legénységének teát, amikor az eredeti teafűből kifogyott hosszú tengeri bolyongásai során Ausztráliában. A 18. század végén nagy érdeklődést tanúsítottak a botanikusok a növény iránt. Első példányait Kelet-Ausztrália partjainál gyűjtötte be Joseph Banks és Daniel Solander. 1788-ra már 3 további fajjal gazdagodott a botanikusok gyűjteménye: a C.citrinus, C.linearis and C.salignus, mindhármat Sydney környékén találták. Josephin császárnő udvarában, Malmaisonban már az 1800-as években megtalálható, ahová valószínűleg Leschenault és Labillardiere francia botanikusok révén került.

Bár sokszor minden gondozás nélkül is életben maradnak, ilyenkor kevés virágot fejlesztenek, és satnyák lesznek. Eredeti élőhelyük ismeretében nem mond újat, hogy főleg száraz időszakokban rendszeres, ha lehet esővizes, öntözést igényelnek. Virágzásukhoz pedig a napfény nélkülözhetetlen. Sikeres nevelésükhöz elengedhetetlen a metszés, a megfelelő növényvédelem és a tápanyag visszapótlás. Nyáron a szabadban tarthatjuk őket, télen azonban 6-8 fokos verandán tartsuk, és óvatosan öntözzük, éppen annyira, hogy a földlabda ki ne száradjon.

Ajánlott a virágok elnyílása után az ágvégeket visszacsípni. Ez segíti a következő évi bokrosodást, és a virágképződést. Ez alól kivételt képeznek a lecsüngő ágú, bókoló fajok, amelyek metszéssel elvesztenék természetes formájukat.

Természetes ellenségeik a levéldarázs lárvák, amelyek tömeges előfordulásuk miatt gyorsan kárt tehetnek a lombozatban. Egyes fajok a szövőlepke hernyója tehet kárt. Leghatékonyabban úgy védekezhetünk ellenük, ha kézzel vagy vízsugárral eltávolítjuk a lárvákat a növényről. Előfordulhat pajzstetű is a növényen, amelyet gyakran a többszöri lemosás sem távolíthat el. Ilyenkor az olajos lemosás eredményre vezethet.

Meghálálják a hetenkénti tápoldatozást. Szaporíthatók dugványozással vagy magról is.

A magról történő szaporításhoz gyűjtsük be a magvakat, tároljuk 2-3 napig meleg száraz, levegős helyen. A tokok felnyílása után gyűjtsük össze a magvakat. Figyelem, csak egy évnél idősebb termések használhatók. A magvakat évenként elszóró fajták esetében a felnyíló tokokból gyűjthetjük össze a magvakat. A csíráztatást ajánlott vízzel feltöltött alátétbe helyezett lyukas edényben végezni, ez biztosítja, hogy a magvak ne száradjanak ki. A magvak csírázásához a fajtól függően 15-30 napra van szükség. Négy-öt évbe is beletelik, míg a magról nevelt növény virágozni kezd.

A virágzás utáni metszéssel nyert nyesedékből nyárok készíthetünk dugványokat. Homokkal kevert tőzeges földben néhány hónap alatt gyökeret fejlesztenek. Az így nyert növények már a következő évben virágzanak.

http://5mp.eu/web.php?a=matyokertklub&o=oYLmpiWd3f