Az ősz vége és a tél kezdete – mintegy kárpótlásként a nyári napozások, a strandolás és a zamatos gyümölcsök elmaradásáért – számos finomságot és szépséget kínál nekünk; olyanokat, amelyek akkor a legjobbak és a legkívánatosabbak, amikor a dér már megcsípte őket.

Egyéb, kertészeti témák mellett ezekről is beszélgettünk egy kellemes, őszi estén a Csongrád megyei Zákányszéken az összegyülekezett kertészkedőkkel. (A hallgatóság létszámából arra lehetett következtetni, hogy ebben a faluban mindenkinek szívügye a kertjének gondos megművelése.) Az ott szóba került őszi finomságok közül sorolok fel néhányat a továbbiakban.

A csipkebogyó abban az időben, amikor még jóval kevesebb volt a termesztett gyümölcs, mint manapság, igen népszerű anyaga volt a lekvárfőzésnek. Leggyakrabban a vadrózsa piros bogyóit gyűjtötték be, de a mai generáció már tudja, hogy a legtöbb rózsaféle bogyói alkalmasak a feldolgozásra.

A bogyók legszebben a napos helyeken érnek be, a vadrózsák által kedvelt, középkötött talajokon a kertekben, az erdők napos szélén, a fasorokban, az utak és a vízlevezető árkok mellett. A rózsabokrok szeretik a kissé lúgos, meszes talajokat és könnyen, (nyáron akár zölddugványozással is) szaporíthatóak.

A rózsabogyók belső állománya erősen szöszös, amelyelfogyasztva kellemetlen, viszkető érzést vált ki, ezért a felhasított bogyó húsát el kell távolítani ; további feldolgozásra csak a vastag, húsos héjazat alkalmas. Ez igen jelentős mennyiségű C-vitamint (max. 2000 mg/100 g) és több, értékes antioxidáns anyagot tartalmaz, ezért a szárított csipkebogyóból igen jó hatású teát lehet készíteni , amely a vese-és hólyagbajokat, a magas vérnyomást, valamint a hörghurutot gyógyítja .A kimagozott bogyókat fél-egy napig vízben kell áztatni, majd citromsavval és fahéjjal ízesítve kell alaposan megfőzni, átpasszírozni, megszűrni és cukorral , vagy (lehetőleg) mézzel elkeverve, tíz percnyi utófőzést követően üvegekbe tölteni.

A rózsabogyókból a lekváron kívül szörp, ivólé, bon-bon töltelék, ürmös készül, de nyersen is fogyaszthatóak.

A birs terebélyes bokorrá vagy kis, törzses fává nevelhető, alma vagy körte alakú gyümölcs, amelyet érdemes volna több kiskertben telepíteni, mert jól illeszkedik a sövénysor növényei közé és szép lombja és élénksárga gyümölcsei hosszú ideig díszítik a kertet. Szereti a meleg, védett helyet és a gazdag, kissé nyirkos, nem meszes talajokat ; jól érzi magát a kút, vagy a vízcsap, vagy a medence közelében, ahol a talaj a nyári szárazság idején is nedves. Minthogy a mutatós, fehér virágai csak május közepén nyílnak ki, ezért a tavaszi fagyok ritkán károsítják, de a téli, zord időt nehezen viseli el.

Kevés vegyi növényvédelmet igényel, de a magház kívülről nem észlelhető penészedésének megelőzésére a virágzás idején kell permetezni gombaölő szerrel! A metszése azonban fortélyos: a virágok az egyéves vesszők rügyeiből fejlődő, 5-8 cm-es hajtásokon jelennek meg, ezért az egyéves vesszőket nem szabad visszavágni, csupán a korona öreg, felkopaszodott ágait kell kiritkítani .

A naspolya a téli hónapok értékes gyümölcse. Ez a gyümölcsfaj megbízhatóan fagytűrő és vízzel, tápanyagokkal jól ellátott talajon, félárnyékos helyen is jól terem. Metszése csupán a korona ritkításából áll; az elöregedett bokrok jól elviselik az erőteljes, ifjító metszést.

A gyümölcse a fán nem érik be és csak az első , jelentősebb fagy után szabad leszüretelni, majd fagymentes helyen tárolni, ahol beérik, megpuhul és kellemes, édes-fanyarkás ízű gyümölccsé válik.

A fodros kel (leveles kel) nálunk kevéssé ismert, téli zöldségféle, amelynek a magját július elején kell elvetni, majd a fejlett palántákat kiültetni – akár cserepekbe is. Sok vizet és bőséges tápanyag ellátást igényelnek. A növények 80-100 cm. magasságra nőnek, nagy, húsos, fodros leveleket fejlesztenek. Ezek igen hasznosak a télen kopasz kertekben és különösen hóval, vagy zúzmarával terhelve szépítik meg a környezetünket .

A fodros kel teljesen télálló növény : a leveleiből mindig csak annyit kell leszedni, amennyit a háziasszony a konyhában főzeléknek, köretnek, levesnek feldolgoz. Európa számos országában télen nemzeti eledelnek számít ; Németországban a vendéglők hangsúlyosan hirdetik, hogy náluk mikor és milyen "Grünkohl" étel fogyasztható.

A sütőtök ősidők óta fontos eleme a magyar étkezési szokásoknak, valamikor éppen úgy az utcán sütötték és árusították, mint a gesztenyét. Az értékes tápanyagokat (karotin, C-vitamin, kalcium, foszfor ) tartalmazó étel mostanában ismét divatba jönni látszik, amiben része van annak is, hogy nálunk is terjed a sütőtök ünnepének is mondható Halloween (eredeti nevén: All Hallows, azaz Mindenszentek); ez az ősi, kelta eredetű ünnep először Amerikában,majd onnan szerte a világon elterjedt és főszereplője az égő gyertyával, vagy mécsessel bélelt töklámpás, amelynek szellem- és démonűző hatást tulajdonítanak. Halloween-estéjén a házak lépcsőit, bejáratát sárga tökökkel díszítik és tréfás, vidám ünnepségeket tartanak.

Nálunk a világosszürke héjú, lapított gömb alakú, Nagydobosi sütőtököt termelik évszázadok óta. Ez igen élelmes,nagy gyökértömeget és hosszú indákat fejlesztő növény, amely bőséges trágyázás mellett hatalmas, olykor 10-15 kg. súlyt is elérő terméseket érlel. Ezeket az első komoly fagyok után, kocsánycsonkkal együtt vágják le a tőről és így – fagymentes, száraz helyen - akár a tél végéig is tárolhatóak.

Mintegy évtizeddel ezelőtt jelent meg a magyar termelésben és a kereskedelemben a sonka alakú, egy-két kilós, sárga héjú és ugyancsak igen kellemes zamatú kanadai banán-tök, amelynek előnye az, hogy könnyebben szeletelhető és gyorsabban megsüthető.

A téli otthon megszépítését szolgálják a díszbokrok bogyós ágai és vesszői. Tessék

néhányat a vázában elhelyezni és gyönyörködni ( hogy csak a legismertebbeket említsem ) a homoktövis, a tűztövis, a tiszafa, a lampionvirág és a kecskerágó piros, a fagyal és a borostyán fekete, a fagyöngy és a hóbogyó fehér, a fakín és a galagonya sárga, a kökény és a mahónia kék bogyóival ékes vesszőinek színkavalkádjában.