A népi kalendáriumban is helyet kapott decemberi Mária napot régebben Eketiltó vagy Földtiltó Boldogasszony napjaként is emlegették, mivel ekkor már régen a kemény fagyok ideje volt, s nemigen lehetett szántani.

Csörgő Z. írása:

A Szent Bába

  Boldogasszony a magyar ősvallás nőistensége, a természet, a termékenység, a női teremtő erő, az egyetemes anyaság, az életerő szimbóluma, a teremtés és a lét misztériumának hordozója, a szülést segítő, életadó istenanya, az anyatermészet megjelenítője. Az ősi istennőt talán Babbának vagy Bábának hívták, miként máig fennmaradt a csángóknál a Babba Mária elnevezésben.

 
 A szülő nő régen a Szent Bába, Szülőboldogasszony oltalmába ajánlotta magát, az ő segítségét kérte a könnyű szülés érdekében. Anonymus Zulta születéséről írja, hogy népünk elmondhatja magáról, hogy eleinknek régi élő szokása szerint tartja ma is a gyermek születőünnepét, két ízben, a csökkben (születés) és az avatást követő evés-ivásban, melyet bába- vagy Boldogassszony poharának nevez. Ekkor a bába köszöntőt mondott, Boldogasszony poharát felmutatták és „eláldották”, mégpedig úgy, hogy a poharat az asszony nem ujjaival fogta meg, hanem tenyerére tette és „felmutatta az ajkáig”.

 Boldogasszony a termékenység, a várandósság, szülés pártfogó istensége, az anyaság és a csecsemők védelmezője is. Boldogasszony védelmét biztosította a szemmel való rontástól óvó elfüggönyözött Boldogasszony ágya, amelyet a gyermekágyas anya a szülés után szertartásosan foglalt el gyermekével. Boldogasszony mint természetfeletti gondviselő védi tehát az anyát és gyermekét.

 Ez az anyai istenség a magyar hitvilágban a világ alapját megjelenítő, eget földdel összekötő, életet adó, lelket termő Világfával is azonos, ami az égen Tejútként jelenik meg. Ahogy az ég boltozatát a Bába motollájának nevezett Sarkcsillagnál a Világfa támasztja alá, akképpen a világmindenséget leképező házat, illetve a mestergerenda szobában lévő részét a ház Boldoganyának, vagy Boldogasszony fájának nevezett középoszlopa. Az asztalhoz, fához vagy zöld ághoz kapcsolódó mágia (kopogás háromszor az asztalon, ételek, tárgyak erővel telítődése rajta, a középoszlop tisztelete, sőt kultusza, a fejletlenül, betegesen született gyermek jelképes újraszületése érdekében kétágú fa között történő átadása, fánál végzett áldozat, az ablak alá, kerítésekre, kapura, a szárazmalom tetejének csúcsába, felépült ház tetejére tűzött zöldág, sőt az épületek növényi ornamentikája, valamint a tavasszal vágott ágakkal az állatok megvesszőzése, a zöldághordás, ágszentelés) célja is a termékenységvarázslás, varázserővel való telítés, megtisztítás, megáldás – azaz Boldogasszony bőséget teremtő, védelmet adó erejének közvetítése, a gonosz erők távol tartása volt.

 Az ág révén teremtődött analogikus kapcsolat Boldogasszony és az általa képviselt női elvet – a szkítáktól kezdve – megjelenítő szarvas között, mert annak agancsa is éppúgy elágazik. Nem lehet véletlen az sem, hogy Nagyboldogasszony ünnepe szomszédságában van Ilona-nap, Ilona ugyanis szarvast jelent, a szarvas pedig azonos azzal a női minőséggel, amely a pogány magyarok mitikus világában Hunor és Magor anyjaként is megtestesül, ő Eneh, azaz ünő, akitől Kézai krónikája szerint a testvérpár és így a hunok és magyarok származnak, s ő Emese is, a mitikus ősanya, Álmos szülője, akinek öléből, mint a Világfa tövéből forrás fakad, s nem utolsó sorban ő az égig érő fán lakó Tündér Ilona is, a fa őrzője, a tündérek (a bábák) királynője.

 Boldogasszony színe az élet s a tűz színét jelképező piros volt, szent szín hajdan a magyarok szemében. Hogy ne érhesse rontás, szerencsétlenség, betegség, halál a házat, a küszöb alá piros posztódarabkát ástak, piros színű rontáselhárító szalagot kötöttek a viselős asszony hajába, az újszülött kezére, és Boldogasszony védelmét kérték arra a leányra is, akinek a Piroska nevet adták. Boldogasszony istenanya ellenfele az ördögi Szépasszony, aki a maga gonosz, rosszakaró erejével mindenáron meg akarja rontani Boldogasszony művét, a születést.

 Az őshitnek az Atyaúristenéhez hasonlóan jelentős szereppel központi alakja volt tehát Boldogasszony, mint Anyaistennő, ezt bizonyítja a magyarok máig jelentős Boldogasszony-kultusza. A kereszténység felvételét követően Szűz Máriával azonosították alakját, nevét Szent Gellért legendája szerint a püspök tanácsára a hittérítők Szűz Máriára alkalmazták. Az Érdy-kódex szerint: „... akkoron kele ffel hogy az zyz mariaat ez magyar orzagban Bodog azzonnak awagy ez wylagnak nagy azzonnyanak hywnaak Zent Isthwan kyral ees ez zeghen orzagot bodog azon orzaganak newezee". Szent István közvetlenül halála előtt felajánlotta Boldogasszonynak az országot, azóta Magyarország Mária országa, Szűz Mária a nemzet gondviselője. István szertartásos, mintegy mágikus tette így alkalmat adott arra, hogy Boldogasszony alakjában ősi tartalmak éljenek tovább, azaz szerepe így átmentődött, továbbra is a védelmező erő megtestesítője volt, házat-hazát óvó istennő, akinek alapvető feladata a család és a nemzet óvása.

 Boldogasszony a pogány (?) hagyományokat magába olvasztó keresztény magyarság népszokásaiban, az archaikus népi imádságokban, ráolvasásokban, gyermekjátékokban, települések neveiben és Szűz Mária ünnepeinek elnevezéseiben is szerepel. Ezek az ünnepek, közöttük több Szent László király I. törvényének 38. cikkétől parancsolt ünnep (Gyertyaszentelő Boldogasszony, Kisboldogasszony, Nagyboldogasszony) meg is örököltek motívumokat Boldogasszonytól, akinek pogány sokszínűsége tehát az ünnepekben is tovább élt. A fák termékenységét serkentő Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe az évkörben például épp kilenc hónappal előzi meg a Karácsonyt, a fény, a Napgyermek születésének ünnepét, szeptember 8-a, Kisasszony napja előtt pedig szintén épp kilenc hónappal van Boldogasszony fogantatásának ünnepe, Eketiltó vagy Földtiltó Boldogasszony napja, amikor a szántás a szűz Kisasszonyt sértené.

 Boldogasszonynak két megjelenése van a magyar hagyományban, Szeged környékén az életet adó Nagyboldogasszonyként Szent Annát tisztelték, akinek szűz leánya a Kisasszony, mint ahogy a tápláló női, növényi szellem, mely a terméssel együtt növekszik és öregszik, kétarcú: egyszerre anya és gyermeke, az érett és elöregedő földistenanya („Föld édesanya") és a szűz gabonaleány-istennő, a termést hozó anyaföld és az aratás utáni, még érintetlen, szántatlan, sértetlen szűzföld. Nagyboldogasszony és Kisasszony mint anya és leánya, vagy ugyanannak a női szellemnek idősebb és fiatalabb énje.

 Nagyboldogasszony tehát az életet adó istenasszony, nemcsak mint faistennő, hanem Földanya is, minden belőle születik s belé tér vissza. Ő az, aki ősszel termékenyül meg a belé vetett magtól és kilenc hónapra rá, nyár derekán szüli meg gyermekét, hozza meg a termést, a magokkal teli kövér kalászokat. Ő, a Földanya fogadja a gyermeket is, aki hamarabb és könnyebben érkezik, ha az anya a földön szül, s születése után is elsőként az anyaföldre fektették a kisdedet, hogy megszenteljék, s a Földanya véglegesítse az érkezést.

 Boldogasszony a népi imádságokban főként bajelhárító szereppel bír. A Nagyboldogasszony napjától a szeptember 8-ai Kisasszony napjáig tartó két Boldogasszony köze a gyógyító és rontás elleni gyógynövények szedésének hagyományos ideje is vo