Van egy bölcs szakkönyv, amely a legveszedelmesebb 48 gyomnövénnyel ismerteti meg az érdeklődő olvasókat. Ezek között nem szerepel a csalán, mégis a kertekben egyike a legkellemetlenebb jövevénynövényeknek.

Nálunk kétféle csalán szaporodik, a nagy és a kis csalán.

A nagy csalán (Urtica dioica) akár másfél méter magasra növő, a számára kedvező helyen sűrű, összefüggő állományt fejlesztő gyomnövény. Sokágú, igen erős gyökérzete messzire elkúszó tarackokat fejleszt. Szárai tavasszal szinte szemlátomást nőnek, szaporodnak. Hajtásai és levelei haragoszöldek, sűrűn fullánkszőrökkel fedettek. Kétlaki virágaik jelentéktelenek, füzérben állnak és május végétől az őszi fagyokig nyílnak.

A nagy csalán a tápanyagokban gazdag, humuszos talajokon, erdei tisztásokon, akácerdőkben, kertekben, parkokban terjedhet rohamosan. Ha hozzáérünk, a fullánkszőr csúcsa letörik, és a belőle kicsurranó hangyasav égető fájdalmat, bőrpirosodást idéz elő, ezért csak kesztyűs kézzel lehet kigyomlálni.

Néhány szempontból a csalán mégis hasznosnak is mondható, mert a hajtásait a népi gyógyászat reuma és köszvény gyógyítására használja. A fiatal hajtásai -számos értékes anyagot tartalmazván - főzelék és leves készítésére, valamint kacsa- és libanövendékek takarmányaként használhatók. Régen a rostjából fonalat, abból pedig igen finom vásznat gyártottak. A biokertészek eredményesen használják a hígított csalánlevet a levéltetvek elleni védekezésben. Kísérletileg bizonyított tény, hogy a csalánlével permetezett növények bőrszövetei megvastagodnak, ezért a gombafonalak nehezebben hatolnak át rajtuk.

A másik csalánfaj, a kis csalán (Urtica urens) mindössze 10-50 cm magasra nő és kevésbé szapora, viszont még mérgesebb, mint a nagy csalán. Ez is a nitrogénben gazdag talajokon, istállók környékén, árokpartokon, továbbá kertekben, gyümölcsösökben és szőlőkben szaporodik el.