Nincs rokoni kapcsolatban az igazi rózsával, de a gazdag magyar nyelv szinte minden virágot, amely alakjában, színeiben, illatában vagy a természetében a rózsához hasonlít – előtaggal kiegészítve – rózsának nevezi.

Ilyenek: a bazsarózsa, a tubarózsa, tavirózsa, a szalmarózsa, az őszirózsa, a sétányrózsa, a szellőrózsa, a havasi rózsa, a mályvarózsa.

A kövirózsa, ősi, embert kísérő növény, amely nálunk szabadon, vadon tenyészik. Az ember azonban „háziasította”, kerítésre, háztetőkre ültette már az ókor elején is. A nálunk legismertebb és leggyakoribb Sempervivum tectorum faj a termőhelye miatt kapta a botanikai, latin nevét (sempervivus=örökké élő; tectum = tető, fedél). A név fölöttébb találó, mert ahhoz a legendához kapcsolódik, hogy a villám istene, Jupiter (egyébként az ég, a, a harmat, az eső, a hó és a mennydörgés ura, az állam és a család főistene) megvédi azt a házat, amelynek tetején kövirózsa nő és szaporodik. A régmúlt századokban a kövirózsa botanikai neve is erre a kapcsolatra utal, mert ekkor még Jovis barbának, azaz Jupiter szakállának nevezték. (A mai növényrendszertan csak néhány kövirózsa hybridet tart ezen a néven nyilván.)

A kertművészet – kihasználva a kövirózsák sok előnyös tulajdonságát - a kertekbe, sziklakertbe, virágágyak szélére, temetőkbe, különböző edényekbe, üreges fatörzsbe, kiszolgált taligába, stb. telepíti ezeket a szerény igényű növényeket. Borsos Miklós szobrászművész, híres tihanyi kertjében volt egy kőkocka, amelynek egy hasadékába ültetett a művész felesége egy kövirózsát, amely ott szemmel láthatóan igen jól érezte magát és gazdagon szaporodott. Évtizedeken keresztül figyeltem jómagam is ezt a növénykompozíciót és csodálkoztam azon, hogy miből is él meg ez a növény, hiszen alig jutott vízhez és táplálékhoz! És mégis. Minden évben szebb és nagyobb lett, valóságos látvány volt. Remélem, hogy még ma is ott áll a kert egyik terméskő falának a tetején!

Igen, a kövirózsák általában kiválóan hasznosítják azokat a talajokat is, amelyeken más növények már nem élnek meg. Művészi rangra emelték a koplalás tudományát! Elviselik a hosszan elhúzódó aszályt is, bár kétségtelenül szebben és gyorsabban fejlődnek és szaporodnak, ha kellő mennyiségű vízhez jutnak. A pangó talajvizet azonban nem viselik el!

Fagytűrőek, a nálunk szokásos téli fagyokat károsodás nélkül élik át.

Küllemük jellegzetes, de megnyerően változatos. Vastag, víztárolásra berendezkedett leveleik zöldek, lilák, barnák, vörösek, simák vagy szőrözöttek, egyesek kellemesen illatosak.

Virágaik csoportosan, virágszár csúcsán állnak sárgák, fehérek vagy rózsaszínűek. A legtöbb faj indákat (stolo-kat) fejleszt, amelyeken fiók-rózsák jelennek meg és ezek növénypárnát alkotnak. A rendszerint középen elhelyezkedő anyanövény a magok beérlelése után elhal és helyet ad a következő nemzedéknek. A kövirózsa szaporítása legegyszerűbben ezeknek a fiókrozettáknak a leválasztásával és elültetésével történik. Érdekes tulajdonságuk, hogy a gömb alakú, kis rozetták egy idő múlva maguktól is leválnak az anyatőről, szétgurulnak és a szabad helyen gyökereket fejlesztve nőnek tovább. Ez a gyors és öntevékeny szaporodásuk titka!

Nemcsak szép, szerény növények, hanem gyógyító hatásúak is. Erre a célra a friss vagy szárított leveleket használják, amelyekből préslevet készítenek. A népi gyógyászat egyik legrégibb, sérülések, gyulladások kezelésére használt „csodaszere”. Középfülüregi gyulladások enyhítésére (fülfű) különösen hasznosnak tartották, de használják égési sebekre, vágott sérülésekre, rovarcsípés fájdalmainak csökkentésére, sőt sikeresen tüntetik el vele a szeplőket és a szemölcsöket is.

A kövirózsák a Földközi tengert körülvevő hegyvidékek déli lejtőiről származnak, ahol gyérfüves lejtőkön vagy sziklák réseiben, repedéseiben, jó vizet elvezető talajokon, napsütéses helyeken tenyésznek. Innen terjedtek el az Alpoktól a Balkánig, keletre a Don vonaláig, középpontban a Kárpátokkal. Hála a kertészek és a növénykedvelők érdeklődésének ma már a Föld valamennyi kontinensének mérséklet éghajlatú táján vadon vagy kertekben gyakoriak.

Szép emlékű, kedves ismerősöm és természetbarát társam volt Dr. Pásztor Lajos állatorvos, a kövirózsák szerelmese, aki egy remek könyvben (Kövirózsák, Debrecen, 2002) foglalta össze azokat a több évtizedes tapasztalatait, amelyeket leányfalusi kertjében szerzett.

Hazai és külföldi gyűjtőkkel kialakított kapcsolatai eredményeként rendkívül gazdag gyűjteményre tett szert, amely lehetővé tette, hogy megalkossa ezt a kertészet szakirodalmában egyedül álló monográfiát. Hadd álljon itt néhány figyelemre méltó mondat ebből – az olvasmánynak is élvezetes – szakkönyvből.

A Bevezetésben olvashatjuk: „A ma embere szívesen fogad szót Rousseaunak, nem csupán hirdeti, hanem ha teheti, gyakorolja is a nagyszerű elvet: vissza a természethez! Legboldogabb, ha a hét végét a kertjében töltheti, ahol illő ismeretekkel felvértezve – néha azok nélkül – igyekszik maga körül egy kellemes, és a látogatóknak és a barátoknak is megmutatható színfoltot, egy saját alkotású virágos kertet varázsolni. Az ilyen kertek és kertészek céljára szerintem nem létezik alkalmasabb növény a kövirózsáknál. Ha a gyökerükre föléd kerül, ha néhanapján kapnak egy kis vízutánpótlást és időnként a gyomokat is eltávolítja valaki a közelükből, akkor 365 napon át meghálálják ezt a kis gondozást és hosszú időre remek díszítőjévé válnak a rendelkezésükre bocsátott területnek…

Bizonyos vagyok abban, hogy ha valaki csak egyszer, egyetlen kövirózsát is elültet a sziklakertjébe, vagy egy virágos ágy napos oldalára, akkor én már nyertem! – bár szerintem az igazi nyertes az a kertbarát lesz, aki ismeretséget köt a kövirózsákkal. „