Pontosabban a magyar zsázsa növénynévnek az angol (cress), német (Kresse) és a francia (cresson) megfelelőjéből. Ami viszont eredetileg - és állítólag - szanszkrit szó, ami annyit jelent, hogy "enni", "majszolni", "harapni".

Annyi bizonyos, hogy a zsázsa az ókorban nagyon kedvelt salátanövény volt. Persze azt nagyon reménytelen dolog volna kibogozni, hogy amikor zsázsáról van szó, akkor a görög vagy latin szerző a kerti vagy a vízi zsázsára, vagy esetleg egészen más növényre gondol. A vízi zsázsát ma is nagy tömegben termelik Angliában, Franciaországban és az NDK-beli Erfurtban. A növények mostanában már inkább betonmedencékben, mint természetes tavakban tenyésznek, és csónakról "aratják" őket. A nyugat-európai piacokon ősztől tavaszig kis, átlátszó fóliával fedett - mindig jegelt - papírdobozokban hozzák forgalomba.

A kerti zsázsa valószínűleg a mai Irán területéről származik. Dioscorides azt írja, hogy Babilon a hazája. Kínában mar i. e. 1500 évvel is ismerték; I. Yin császári miniszter úgy vette számba a növényjegyzékében, mint a legfinomabb salátát.

Magjait megtalálták az egyiptomi sírokban, és a görög Theophratos részletesen leírja a termesztését. A római Ovidius, Martialis és Columella egyhangú afrodiziákum (nemi ingerlő) anyagként emlegeti (gramen impudica = szemérmetlen mag) a férfigerjedelmet fokozó hatása miatt. Az ilyesmi azonban sohasem egyértelmű, mert a nem kevésbé szavahihető Plinius viszont éppen az ellenkező hatásáról tudósít.

Ez annál is inkább lehetséges, mert sok országban zsázsa néven más növényeket is forgalomba hoznak. Ilyen például a Barbarea vulgaris (közönséges borbálafű), a Cardamine pratensis (réti kakukktorma) és más - nálunk nem honos - salátanövények.

Mi azonban maradjunk csak a kerti zsázsánál, mint olyan növénynél, amelyet akár az év első hetében is "szüretelhetünk".

A kerti zsázsa apró, barna magját télen bármikor vethetjük. A jó minőségű, lehetőleg homokkal kevert kerti földet lapos edénybe₅ tálkába, tányérba, műanyag dobozba tesszük. Két-három ujjnyi vastagságú földréteg már kielégítő lesz a növény számára. Ne használjunk magvetésre más szobanövények cserepéből származó földet, mert az rendszerint fertőzött, az ilyen talajból kikelő növénykék szára elvékonyodik, a növények eldőlnek és elpusztulnak.

A földet nyomkodjuk le, és vessük rá a magvakat. Ne takarékoskodjunk a vetőmaggal, ha sűrűn vetünk, bőséges "aratásunk" lesz. A magokat ezután fedjük le 1-2 mm vastag föld- vagy homokréteggel, és ezt is nyomkodjuk le.

Az így előkészített edényt állítsuk Sötét helyre, vagy fedjük le kartonpapírral, hogy a vetést ne érje a fény. A növényeket addig tartsuk sötétben, amíg kibújnak a földből, így nem marad a maghéj a levél hegyén. Ezután már bőséges megvilágításra, napfényre van szükségük, tehát a legjobb helyük az ablakpárkány belső - szoba felé cső - részén lesz. A zsázsa kedveli a meleget, legjobban 20-22 °C-os hőmérsékleten növekszik.

A vetés után három-négy nap múlva már megfigyelhetjük, hogy milyen erélyesen csiráznak a magok, hogyan tolják magukat a talaj felszínére. Ekkor bőséges öntözéssel kell őket segíteni, mert a zsázsának elsősorban sok vízre van szüksége. A vetést ne öntözzük felülről, mert a vízcseppektől a növények elfekszenek. Ha vízáteresztő az edény, akkor állítsuk naponta 5-10 percre vízbe, hogy a talaj jól átnedvesedhessék.

A vetés utáni 10-12. napon már sűrű, zöld vetésünk lesz. A növénykék két sziklevelük fölött ilyenkor már két-három apró lomblevelet is fejlesztenek. Ez a legalkalmasabb idő arra, hogy megkezdjük a zsázsa "betakarítását".

A kerti zsázsa azon kevés növény közé tartozik, amelyeket nem kell föltétlenül földbe verni. Ha egy tányérba több réteg itatóspapírt fektetünk, azt alaposan benedvesítjük, akkor erre is vethetjük a magokat. Természetesen ezt a vetést is le kell takarni. Erre a célra a legalkalmasabb a vékony vattaréteg, amelyen a kis zsázsanövények átbújnak.

Amit a növénykéből elfogyasztunk, az voltaképpen csak a szár és a rajta levő két sziklevél. Ha kissé tovább engedjük a növénykéket nőni, akkor megjelennek az első, zsenge lomblevelek is, amelyek éppen olyan kellemes ízűek, mint a sziklevelek.

A levágott növények természetesen nem sarjadnak újra! Ezért az a termelés célszerű módszere, hogy hetenként vetünk be egy-egy edényt maggal, így a "letermettek" helyébe mindig új vetések lépnek és télen, állandóan, folyamatosan lesz vágható és fogyasztható növényállományunk.

A földet csak egyszer használjuk fel termesztésre, mert könnyen előfordul, hogy a nedves talajban elszaporodik a palántadőlést okozó gomba, amelynek következtében a kikelő növénykék idő előtt összeroskadnak, a földre fekszenek és emiatt fogyaszthatatlanná silányulnak.

Termelhető a kerti zsázsa szabadföldben is. A vetésére március végétől júniusig - több szakaszban - kerülhet sor. Fontos, hogy a földjét gondosan készítsük elő, finoman műveljük el, hogy az apró magok jó magágyba kerülhessenek. Alapos beöntözés után itt se kell egy hétnél hosszabb idő a növények kikeléséhez, és az egész termelési időszak nem tart tovább három hétnél.

A friss zsázsa a tormához hasonlóan csípős ízű, de annál sokkal enyhébb, kellemesebb. Télen különösen magas C-vitamin-tartalma és friss, üde íze miatt fogyasztjuk.

A szobában, edényben termelt növényeket a talaj felszíne fölött ollóval vágjuk le. Ne húzzuk ki az egész növényt, mert gyökérszálai közé föld keveredik, és akkor nehéz letisztítani.

Nagyon alkalmas vajas kenyér, szendvics ízesítésére, továbbá ételek díszítésére. Hozzákeverhető fejes salátához, így nagyon pikáns ízű salátát kapunk. Kiváló mártás, leves készíthető belőle.

A friss zsázsát kis csomókban alufóliába göngyölve a mélyhűtő szekrényben lefagyaszthatjuk. Így egész évben, bármikor fogyasztható.

És még egy haszon, ami a jövő szempontjából figyelemre méltó: a gyerekek itt tanulmányozhatják a növényi életfolyamatokat. Maguk vethetik el a zsázsa magvait, és megfigyelhetik, hogy miként duzzadnak meg a víz hatására a csírázó magok, hogyan jelenik meg először a gyököcske, majd a két sziklevelet hordozó szár. Rájuk lehet bízni "a termés betakarítását" is, hogy érzékeljék munkájuk eredményét!