Alig akad olyan hétvégi vagy házikert, amelyben ne állna néhány szőlőtőke, egy szőlőlugas vagy utat szegélyező szőlősor.

Ennek a termését rendszerint nem dolgozzák fel

borrá, hanem a fürtöket a család tagjai frissen, nyersen fogyasztják

el legföljebb a maradékból préselnek egy kis mustot. A fajtákat is úgy válogatják össze, hogy a tőkék fürtjei egymást követően érjenek; július második felétől október végéig legyen friss csemegeszőlő. Szőlő és lágy kenyér - ez a két étek, amin már megél az ember.

Jókait kortársai nemcsak nagy mesemondóként, hanem szenvedélyes szőlészként is ismerték. Mint minden vincellér, ő is tudta, hogy a szőlő tavasztól őszig rengeteg munkát ad az embernek. Így ír Kertészgazdászati jegyzetek című kis remekművében: "A szőlő nem engedelmes jobbágy, mint a krumpli, a ki tudja már a kötelességét: - a szőlő a szolgabíró, a ki munkára hajt s halasztást nem enged. A ki szőlőt ültet, nagy urat vesz magának."

Persze a szőlővel való foglalatosság nem csupán fáradságos munka, hanem az örömök sorozata is. A fakadás, a virágzás (kevesen tudják, hogy a szőlővirág illata minden virágénál finomabb!), az érés, az első fürt, amit az unokáinknak lenyeshetünk, csupa örömteli esemény az életünkben. Mert a szőlő hálásan nyugtázza fáradozásainkat; a szorgalmas, hozzáértő gazdát sok, tetszetős és zamatos terméssel jutalmazza meg.

A szőlőtermelés végigkíséri az emberiség történetét. Homérosz Iliászában és Odüsszeiájában többször előfordul. A görög épületdíszek szőlőindát mintáznak. Szinte minden európai nép történetében van néhány szőlővel kapcsolatos monda, mese vagy rege.

Columella római író a De re rustica című 12 kötetes munkájában már olyan részletességgel ina le a szőlő metszését, hogy tanácsainak többségét ma is megfogadhatnánk.

Hogy nálunk is volt már igen régen szőlőtermelés, azt az írásos emlékeken kívül az ásatásokból előkerülő sokféle szőlőművelő szerszám (metszőkés, kapa stb.) is igazolja. A honfoglaló magyarok már itt találták a szőlőt, és letelepedésük után - a gabonatermelés mellett - a szőlőművelést sajátították el leghamarabb. Mátyás király már adókedvezményt ad a szőlőt telepítőknek, és a korvinák iníciáléjait szőlőmotívumok gazdagítják.

A szőlőnek mint gyümölcsnek azonban nem tulajdonítanak nagy jelentőségeket. Csak a filoxéravész utáni felújítás-kor került hazánkba néhány, akkor korszerű csemegeszőlőfajta, és ezt követően indult meg a nagy sikereket hozó hazai csemegeszőlő-nemesítés.

A szőlő meleg- és napfényigényes növény; fürtjei ott érnek be jól, ahol reggeltől estig éri őket a napsütés. A fák, sőt egymás árnyékát se viselik el, ezért ne ültessük a szőlőt sűrűn. Bocsássuk rendelkezésére a kert legjobban megvilágított részét. Minthogy a szőlőtermelés északi határán vagyunk, a téli, a kora tavaszi és a májusi fagyok kockázatossá teszik a termelést. Ezért fagyzugba, szélnek kitett, huzatos helyre ne ültessük.

A szőlő is a legjobb talajon érzi jól magát, de kielégítő termést ad a homokon és a kötött, köves talajokon is, amiben nagy része van mélyen elágazó gyökérzetének. A tápanyagokat nagyon meghálálja, ezért már a telepítés előtt, később a felnevelés időszakában és a termőkorában is rendszeres és módszeres trágyázásra szorul.

Csak az immunis homoktalajokra ültessünk gyökeres európai vesszőket. Máshol oltványokat telepítsünk, nemcsak a filoxéra elleni védelem miatt, hanem azért is, mert az oltványok többet és biztosabban teremnek.

Ha csak 10-20 tőkét ültetünk, akkor föltétlenül válasszuk a csemegeszőlő-fajtákat. A társadalmi munkamegosztás ugyanis oly módon alakult, hogy a borszőlőt a nagyüzemek gazdaságosabban tudják megtermelni, míg a jó minőségű csemegeszőlőből krónikus hiány mutatkozik, mert a nagyüzemekben nincs elég munkaerő ahhoz, hogy a föltétlenül szükséges zöldmunkákat elvégezzék. Ezeket viszont a házikerti szőlőparcellán a család tagjai akár szórakozásképpen is megcsinálhatják.

Persze nincs kínai fal a bor- és csemegeszőlő-fajták között: a borszőlőfürtjeit is meg lehet enni, és csemegeszőlőből is lehet bort erjeszteni. Mi azonban válasszuk a vállas fürtű, nagy, színes, illatos bogyójú, kellemes zamatú fajtákat, és ezeket csoportosítsuk úgy, hogy legyen közöttük korai érésű (Csabagyöngye, Saszla, Pannónia kincse, Favorit), középérésű (Cegléd szépe, Mathiász Jánosné emléke, Attila) és késői (Hamburgi muskotály, Afuz Ali, Itália, Csiricsuri) is.

A talajt a telepítés előtt meg kell forgatni, ezért ezt a munkát a telek bekerítése előtt, géppel ajánlatos elvégeztetni. Alaptrágyaként m²-enként 10-15 kg érett istállótrágya és 10-20 dkg vegyes műtrágya bedolgozása kívánatos. A házikertekben is legjobban bevált a kétméteres sortávolság és a közepes vagy magas kordonművelés.

A szőlő kúszónövény, amelynek föltétlenül támberendezésre van szüksége.

Minden évben termőre kell metszeni, mert csak ezzel tudjuk továbbnevelni a tőkét és szabályozni a termés mennyiségét. Szakmai műleírás helyett hadd álljon itt Garai Gábor: Ahogy metszed a szőlőt című versének néhány sora:

"Ahogy metszed a szőlőt, az egyik szál vesszőt tőből kivágod,/ a másikat egy szemre visszametszed, / a harmadikat meghagyod, de azt is! visszanyesed nyolc-tíz szemre és mélyen / meghajtod, majd belereccsen, úgy kötözöd le, / hogy ív-formán feszüljön, mint az íj."

Az ilyenformán lebonyolított termőre metszés után nyáron a zöldmunkák következnek: a hajtásválogatás, a hónaljazás, a kötözés, a tetejezés. Ezek során tartsuk szem előtt azt a szabályt, hogy egy kiló szőlő felneveléséhez és beérleléséhez másfél m² lombfelületre van szükség.

A szőlő azok közé a növények közé tartozik, amelyeket rendszeresen kell védeni a kártevőktől és a betegségektől. Aki ezt nem vállalja, az ne is ültessen nemes csemegeszőlőt!

A csemegeszőlő termelésének könyvtárnyi irodalma van, és figyelemre méltó a magyar szakkönyvek száma is. Minthogy itt csak egy futó áttekintést adhattam, hadd ajánljam figyelmükbe Kozma Pál: Csemegeszőlő, Prohászka Ferenc: Szőlő és bor, Bálint György: Gyümölcsöskert, Kriszten György: Szőlőlugas, valamint Csepregi Pál-Zilai János: 88 színes oldal a szőlőfajtákról című könyvét.

A csemegeszőlő bogyói viszonylag sok, 15-20% cukrot tartalmaznak. Ennek a fele szőlőcukor, a másik fele gyümölcscukor; mindkettő gyorsan felszívódik, ezért a tápértéke igen jelentős. Emellett a csemegeszőlő még kellemes szerves savakat is tartalmaz, ami üdítővé, étvágygerjesztővé teszi a szőlőt. Fogyasztása igen egészséges a fiataloknak, a sportolóknak és az időseknek, de aki fogyni kíván, az mértékkel élvezze a szőlő édes fürtjeit.

A szőlő nem utóérő gyümölcs; akkor kell leszedni, amikor a bogyók az egész fürtön beértek. Száraz időben, a harmat felszállása után szedjük, és a szőlőfürtökkel megtöltött edényt tegyük mindjárt hűvös helyre.

Megfelelő helyiségben a szőlőt sokáig el lehet tartani. A kissé megtöppedt bogyójú fürtök a karácsonyi asztal csemegéi.