Sályi Tiborné Erzsike üzente 10 éve

A tárkony is megtermelhető



-----A tárkonyt a legjobb tőosztással szaporítani,vagy ha még nincs a kertben,konténeres
tövet vásároljunk.

Vízigényes, s -------csakúgy,mint a majoránna és a legtöbb fűszernövény----a napos,

védett helyett kedveli.

Vágni a virágzás előtt kell. A hajtásokat száraz,szellős helyen,de árnyékban
szárítsuk,mert a napon sokat veszít az aromájából..

Elsősorban a savanyú ételek finom ízesítője.

A tárkony igen erős aromájú,egyedi fűszer,ezért csak keveset tegyünk belőle az ételekbe.

Salátaecetet is érdemes készíteni a szárított drogból, 5dk-nyi tárkonyfüvet
tegyünk szélesszájú befőttesüvegbe,és annyi ecetet öntsünk rá,hogy éppen ellepje.

Az üveget fedjük le és 7-8 napon át hagyjuk állni. Majd szűrjük le, és töltsük jól záródó
üvegbe.



Ezt a fűszeres ecetet is használhatjuk a tárkonyos babsalátához. Ez pedig úgy készül,hogy 30 dkg Juliska babot,vagy lóbabot sós vízben megfőzünk,lehűtjük,majd két csomag újhagymát,esetleg két szép fej lila hagymát vékony szeletekre vágunk,zöldpetrezselymet
és egy kevés cukor és 1/2 dl tárkonyecet, víz felhasználásával levet készítünk,s beletesszük a hagymát a babot, petrezselymet és a zellert.2-3 óráig állni hagyjuk,lehűtve
fogyasztjuk.

Fokhagymás vaddisznósülttel tálaljuk. (A legtöbb vadsülthöz jól illik.).


Tamás enikő


KERTBARÁT MAGAZIN 1981.

Válasz

Lacziné Marika üzente 10 éve

Kedves Erzsike! Mi is szeretjük a majoránnát, használjuk is többféle ételbe, de a birkahúshoz a világért nem tennénk. Ha alaposan megtisztítják a faggyútól, már nem lehet faggyúíze. A Karcagon és környékén készítik a legfinomabb birkapörköltöt (majoránna nélkül), nem véletlenül lett Hungarikum.
Bérces Évikének hála van évelő majoránnám, ha valakit érdekel szóljon!

Válasz

Sályi Tiborné Erzsike üzente 10 éve

Majoránnát a saját kertből




Próbáljunk évelő majoránna szaporítóanyagához jutni,mert az egynyáriak a palántanevelés,
gondozása nem kis vesződségbe kerül évről évre.
Igazi magyar fűszernek tartjuk,noha ez is mint annyi más ilyesféle,a Földközi--tenger
mellékéről származik.

A vadszárnyasok,a grillcsirke,sőt a birkahús kitűnő fűszere.

A birkahúst előzetesen gondosan le kell faggyúzni. A fűszerezett hús a majoránnától elveszti
kellemetlen faggyúízét és pikánssá szelídül.

A majoránnás paprikáskrumplihoz szükségünk van 1 kiló krumplira,két fej hagymára,egy
evőkanálnyi zsírra vagy olajra,kevés Piros aranyra,némi pirospaprikára,majoránnára és
30 dkg krinolinra vagy ugyanannyi virslire.
( A fűszeres füstölt házikolbász természetesen a legjobb hozzá ). A hagymát
apróra vágjuk és olajon rózsaszínűre pirítjuk hozzátesszük a Piros aranyat----ízlés
szerint----és csak egy kis csipetnyi paprikát.

Megsózzuk és a meghámozott,hasábokra vágott burgonyát felöntjük vízzel.
Amikor már forr és puhára főtt, beleaprítjuk a krinolint és végül meghintjük majoraánnával
( 1---1,5 grammnyit ).

Még tartalmasabb lesz az étel,ha kevés lisztből és egy tojásból tésztát gyúrunk,
és csipetkeként belefőzzük.

Tamás Enikő 1981. TAVASZ

Válasz

Sályi Tiborné Erzsike üzente 10 éve

A fűszerekről röviden

Úgy mondják,az ízesen főző asszony minden más tekintetben is meg tudja fűszerezni a
férfiember életét..... Főzni persze------úgy--ahogy------bárki megtanulhat,de az ételízek
összhangját úgy megteremteni,hogy egyik fűszer se " harsogja túl " a másikat ez már-
már művészet.

Az igazi szakács bátran fűszerez,szinte az ujja hegyében érzi, miből, mennyit kell az
ételbe tenni. Persze jó hozzávalókon és a fűszerezéstudáson kívül az is lényeges,
hogy ne sajnáljuk a sütés-főzésre az időt.
Aki elvesztettnek érzi,abból sosem lesz igazi jó szakács.

A konyha dísze,a háziasszony büszkesége a fűszerekkel teli csinos kis polc.
Némelyiket,például a pirospaprikát és a curryt még a fénytől is óvni kell. A legalkalmasabb
ezért jól záródó porcelán vagy fatégelyben elhelyezni a fűszereket,gőztől,forró tűzhelytől
távol.

Egyszerre csak keveset vásároljunk,mert a legtöbbjük idővel veszít az aromájából.
Igen jó fűszerkeverékek vannak ugyan forgalomban,de aki igazán meg akarja ismerni
őket,legalább a legkedvesebb fűszerei közül néhányat termesszen a kertjében is.

Tamás Enikő 1981 TAVASZ

Válasz

Sályi Tiborné Erzsike üzente 10 éve

A gyógyító fekete ribiszke




A fekete ribiszke ( Ribes nigrum) gyümölcséről régóta tudjuk,hogy C-vitamin-tartalma
igen magas,80--300 mg/ 100 g is lehet, amiinek 80-90 %-a megmarad a gyümölcskészítményekben.

Nagy mennyiségben tartalmaz pektint és cukrot,gyümölcssavakat és festékanyagot,
,
amelyeknek köszönhetően ízletes szörp és lekvár készül belőle....

A fekete ribiszkét az ókorban az orvosok a köszvény ellen ajánlották,ezért köszvénybogyónak
is hívták a növényt,de gyógyították vele a reumát is,és vértisztítóként is használták.

Idényben nyáron is használhatjuk,ám sokan nem kedvelik úgynevezett "rókaízű"
gyümölcsét.Kompótnak,lekvárnak,szörpnek elkészítve a legnépszerűbb. B-vitamin-tartalma idegvédő hatású,serkenti az immunvédőszert,,és felfrissiti a szervezetet....

Vérképző hatású,ezért vaságyban szenvedő lányok,asszonyok,és gyermekek kellemes
ízű természetes gyógyítója lehet.

Frissen Préselt leve mézzel,és ásványvízzel keverve igazi nyári vérpezsdítő ital,jégkockával
kínálva vitamindús hűsítő.
Bogyóit télre lefagyaszthatjuk,és naponta néhány kanállal az influenza megelőzésére
fogyaszthatunk belőle.

A szárított bogyókból készült forrázat vesetisztító hatású.

Kevésbé ismert,hogy a fekete ribiszke levele is tartalmaz hasznos anyagokat,így rutint,
cseranyagot,nyomokban illóolajat,és vizelethajtó hatású anyagot.
A nyáron szedett zsenge levelekből készült tea a magas vérnyomás kezelésére,vese
-és hólyagbántalmak enyhítésére,reuma és más ízületi panaszok orvoslására alkalmas,.
3-4 levelet 2 dl vízzel leforrázuk,és 20 percig állni hagyjuk. majd langyosan fogyasztjuk.
Naponta 3-szor ajánlott fogyasztani.

Télre érdemes a leveleket megszárítani,mert a teáját légzőszervi megbetegedések,
esetén,valamint izzasztónként is fogyaszthatjuk...


Papp Edina

Válasz

Lacziné Marika üzente 10 éve

Imádom a fahéj ízét és illatát, teszek mindenbe amibe lehet.
Kornélia! Győzöd lerázni az utánad szimatoló pasikat?

Válasz

Wolf Kornélia üzente 10 éve

Mit szótok a diszkréten fahéj illatú testápolóhoz? Nekem van ám olyanom! :-)

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Erzsike!Köszönöm a fahéjas cikket,én is szeretem a fahéj illatátát.A növénynek majd még utána kell olvasnom,vajon lehet-e.érdemes-e itthon tartani.

Válasz

Sályi Tiborné Erzsike üzente 10 éve

A fahéj folytatása.......

A háromévesnél fiatalabb ágakról lehántolt, magas, 25%-os illóolaj ---tartalmú kéreg belső része
értékes,csavart rudacskában egészben,illetve őrölve értékesítik.

Európában a 12.században jutott el a fahéj,mint gyógyító alapanyag.Bájitalokba keverték,
gyulladásokra,megfázásra,náthára,illetve az emésztés javítására használták.

Körülbelül a 17.századtól vált a fahéj konyhai fűszerré,illatos italokat,kelt tésztákat
ízesítettek vele.

A fahájat sokféleképpen használhatjuk: édeskés,fűszeres íze sütemények,forralt bor,
tea ízesítője lehet.
Élvezeti értékén túl fertőtlenítő hatóanyagokat is tartalmaz,ezért a gyomor és bélrendszeri,
valamint a légúti fertőzések ellen is hatásos,különösen a géli időszakban.

Javítja a vérkeringést,átmelegíti a fázó testet,vágykeltő hatású.
Forrázat fogyókúrában is hatásos,ugyanis enyhe vízhajtó és zsírlebontó hatású.

A vízben oldott fahéjolaj aromalámpában elpárologtatva gondűző,közérzetjavító.

Pap Edina

Válasz

Sályi Tiborné Erzsike üzente 10 éve

Melegít,és ellazít a fahéj

A karácsony szinte elképzelhetetlen édeskésen illatozó mézeskalács nélkül.
Az ünnepi sütemény jellegzetes,melegséget, meghittséget árasztó illatát a fahéj adja, ami az
egyik legrégebben használt fűszerünk.

A fahéjfa a babérfélék családjában tartozó, Dél-és Délkelet-Ázsiában őshonos, fényes
zöld lombú,apró fehér virágokat hozó örökzöld fa.

A Bibliában az illatos kivonatok,illetve a szent kenetolaj receptjének említésekor
a nemzetség két fajtáról esik szó:

az egyik az általunk ma is használt ceyloni fahéjfa ( Cinnamonum zeylanicum). a másik
a kínai fahéjfa,más néven kasszia (Cinnamonum cassia). A ceyloni fahéj kérgéből,a
kassiának pedig a leveleiből nyerték ki az illóolajat vízgőz---lepárlással.
Az utóbit ma már nem használják,de a bibliai időkben fontos árucikk volt.


Pap Edina

Válasz

Sályi Tiborné Erzsike üzente 10 éve

folytatás!!! Csodatölcsér ( Mirabilis jalapa)


Amikor a virágok elnyílnak, az ötágú kehelyben----- mint egy parányi csészében----ül a fekete mag.

Ha beérik,már nincs összeköttetésben a növény edénynyalábjával,ezért ki lehet emelni
vagy ki lehet önteni a kehelyből,akár egy kosárkából.

Ezért hívják a növényt kosárkának is. Teljes beérés előtt a fekete magok tűvel könnyen
átszúrhatók:

Műanyag zsinórra fűzve nyakláncot lehet belőlük készíteni.

A csodatölcsér magvetéssel szaporítható. Magától is elszórja a magját,így ahol jól érzi
magát,évről évre újra kikel.

Feketés,a dáliákhoz hasonló gumókat nevel. Ha ezeket átteleltetjük és a fagyok múltával
elültetjük,gazdagabban virágzó,magasabb,formásabb töveket kapunk.

KERTÉSZET ÉS SZŐLÉSZET 1981.

Válasz

Sályi Tiborné Erzsike üzente 10 éve

Csodatölcsér ( Mirabilis jalapa L.).

Egy méter magasra növő,sűrűn elágazó bokor: zöld lombja fölött hozza fehér,sárga,piros vagy
csíkos virágait. Az is előfordul,hogy egy tövön különböző színű virágai nyílnak.

Mendel és Correns botanikusok ezt a növényt használták a kereszteződés
(intermedier hibridizáció) tesztjének.

A napos helyet és a bőséges öntözést kedveli....

Ha oda ültetjük,ahol csak délután napot kap, akkor előbb virágzik.

Egyébként csak estefelé nyitja ki tölcsér alakú virágait (ezért hívják estikének is).

amelyek magukhoz csalogatják az éjjeli pillangókat,jó megfigyelési lehetőséget nyújtava
gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt....


KERTÉSZET ÉS SZŐLÉSZET 1981.

Válasz

Sályi Tiborné Erzsike üzente 10 éve

Takács Tibor



SZENTENDREI SZONETTEK


Hét végén ha kijövünk végre,
köszönünk: jó reggelt virágok,
nézd,hogy virít a rózsa vére,
mennyit nőttek a fenyők, látod?
Újra gyümölcsöt ad a málna
és hogy illeg a kis diófa,
minden fa minden arra várva,
megdicsérjük: nőttetek,jól van!
Szép szertartás ez: fától fáig,
és nőtt a fű,harsog a zöld gyep,
így jutunk el a ciszternáig,
felfogta mind a jó esőket!
------S mikor kertünk körbe járva,
------akkor lépünk csak be a házba.!

Válasz

Sályi Tiborné Erzsike üzente 10 éve

Takács Tibor



SZENTENDREI SZONETTEK


Húsz év mindez kispolgári,
és múltból hozott csökevény,
Ma : annyit ér,mint a háztáji,
gyümölcs lesz, zöldség. És remény!
Így változik lám a szemlélet.
" És neked hol van?" " És neked?"
"Minket csak a Balaton éltet!"
" Mi szeretjük a hegyeket".
"Nekem vízparti van....." "Nekem meg
jaj,megroppant a derekam....."
" Csákányoztam!" "Ástam! " " Vetettem ! "
Mind sustorogják boldogan.
-------" S te mit csináltál? " Amit bírtam:
én a telekről verset írtam.......

Válasz

Sályi Tiborné Erzsike üzente 10 éve

Takács Tibor


SZENTENDREI SZONETTEK


S május végére kertünk végig
selyemfű: bomló árvalányhaj,
léptem mindenütt elkísérik
selymesen zizegő subogással,
marokszám szedem,jó ajándék,
gyermekként annyira áhitoztam,
hogy hozna nekünk bármi vendég,
hogy napom vele csillagozzam!
de hát Szegeden azt sem tudtam,
hogy hol szedhetnék ilyen kincset,
gazdag vagyok én júniusban
és aki nyitja a kilincset
-------eléje lengetem én roppant
-------árvalányhajas lobogómat.!

Válasz

Sályi Tiborné Erzsike üzente 10 éve

Takács Tibor



SZENTENDREI SZONETTEK



Házunk mellett balra a kiserdő,
virágokkal terített asztal,
s ha ráborul e nagy zöld ernyő
virágszedésre ott marasztal,
tavasztól őszig onnan szedjük
bokályainkban a virágot,
a leánykökörcsint szeretjük
s szél rázza a harangvirágot,
tudjuk növénybatározóból
van napvirág itt,lila zsálya,
s az útnál a rét elénk bódolt
macskafarkú veronikája,
s van kamilla,margaréta s ringó
ördögszekér: szúrós ringó!!

Válasz

Sályi Tiborné Erzsike üzente 10 éve

Takács tibor


SZENTENDREI SZONETTEK



Égszerei a hegyi kertnek
beköszöntő madaraink,
a nagy sármány nekem a legszebb,
mikor kitárja szárnyait,
s hajnalban a sárgarigóké
a vetett fű,a tiszta gyep,
délelőtt meg jönnek a csóré
vendégeink a verebek,
s röpdösnek vörösbegyek,cinkék,
s melyeknek nem tudom a nevét,
meggyvágó járt a meggyfán,binnéd,
jön mindenféle ég-nép,
s ha ismerném Szent Ferenc nyelvét:
beimádkoznék egy-két fecskét.

Válasz

Sályi Tiborné Erzsike üzente 10 éve

Kedves Évike!

Én mos pár órával írtam egy elég hosszú cikket. Biztosan hosszú volt mert nem küldte tovább.

Azt közölte velem,hogy nem vagyok jogosult.Gondolom,hogy elég sok,és hosszú volt a cikk.

Majd próbálok rövidet írni. Üdv. Sályiné

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 10 éve

Kedves Erzsike!Mi,klubtagok szerencsére már tudjuk és tapasztaljuk is,mennyi öröm forrása a kertészkedés.Én is érdeklődéssel várom a növényeidről a képeket,oszd meg velünk örömödet és tapasztalataidat is.Üdv:Éva

Válasz

Kőszegi Mária üzente 10 éve

Erzsike,most néztem és olvastam végig írásodat és képeidet.Köszönöm! Nagyra értékelem,és kérlek tudasd velünk az ilyen hasznos dolgokat.

Válasz

Lacziné Marika üzente 10 éve

Kedves Erzsike! Azt hiszem nem tévedek, ha azt mondom, mindannyian örömmel fogadjuk Tőled az ilyen és ehhez hasonló írásokat és a képeidet!

Válasz

Sályi Tiborné Erzsike üzente 10 éve

Kedves Kornélia!


Nagyon szépen köszönöm,hogy olvastad ezt a cikket.Szerintem elég régen íródott,de
azért most is aktuális.

Nagyon sok régi magazinom van,és abból írtam egy kis töredéket. Ha esetleg lehetséges,
hogy többet írjak a régiekből. És persze a mostaniak is nagyon érdekelnek.
Szeretem tudni,hogyha elültetek valamilyen növényt,és nem ismerem akkor,hogyan kell
kezelnem. Nagyon-nagyon szeretem a virágokat,és a kertet. Ha időm engedi sokat foglalkozom a virágokkal. Boldogan hozok hozzátok is pár képet a sajátomból,ha lehetséges.


Szeretettel üdvözöllek.Sályiné

Válasz

Wolf Kornélia üzente 10 éve

Kedves Erzsike!
Én is pihentetőnek tartom a kertészkedést, ha nem is éppen fizikai értelemben. Stresszoldásra mindenképpen kiváló. Kertészkedés közben eltörpülnek a gondok, felüdül a lélek.

Válasz

Sályi Tiborné Erzsike üzente 10 éve

A kertészkedés: társas tevékenység

Beszélgetés dr: Buda Béla pszichológus főorvossal





Gondozott parkkal körülvett épületében,szigorú csöndes kórházi folyosóról nyílik Buda
Béla főorvos tudatos egyszerűségével berendezett rendelőszobája. A környezet
feszességével,komolyságával homlokegyenest ellenkezik az ajtót nyitó főorvos mosolygós
arca,bizalmat suglalló segítőkész és föloldásra késztető egyénisége,

Könnyen indul a beszélgetés.

-------Mit jelent a hobbi korunk embere számára?

------------Sokat és indokolatlanul szidott korunk egyik egyértelműen hasznosnak
mondható terméke,mert az önmegvalósítást szolgálja.
Nem lehet tagadni,hogy a munkával szoros rokonságba áll.

Hasonló ahhoz amit az ember hivatása közben nap mint nap végezni kénytelen,de
különbözik tőle abban ,hogy a hobbi szabályait céljait.módszerét és időbeosztását az
ember maga határozhatja meg.

Ezért a nagy érdeklődéssel és szeretettel folytatott hobbi feszültséget levezető,kikapcsoló
hatású,amelyben a szó jó értelmében bele lehet felejtkezni.
Más,passzív szórakozások ezt az élményt nem nyújtják,

A hobbi tréningben tartja az embert. és------mint munka általában ---nemesít,többre
tesz képessé.
Emellett a legtöbb hobbi---ha látszólag magányos is------valójában társas tevékenység,
hiszen csak akkor van értelme,ha társak is akadnak hozzá,ha a szenvedély másokkal
megosztható valamilyen komonikáció útján.

Éppen ezért a hobbi az emberi kapcsolatok kristályosodási pontja is.

akinek hobbija van és abban sohasem olyan magányos,mint a nélküle élt ember.

A barátságok többsége is vonzódik a közösségi élethez.
Mozgalmat szerveznek a maguk számára, A hasonló érdeklődésű emberek között úgy
bontakozik ki egy-egy problémakör,hogy a kívülálló számára éppoly értelmetlen,mint egy
idegen nyelv.--

-----Mi,kertbarátok szívesen használjuk azt a kifejezést,hogy: a kert----humanizált
természet.... Segít-e a kert abban a kor emberének,hogy visszataláljon a természethez.


Dr: Bálint György

Válasz

Sályi Tiborné Erzsike üzente 10 éve

Nagyon szépen köszönöm ezt a szép,és kedves leírást. Én is úgy gondolom,hogy a

Kertészkedés nagyon hasznos,és kedves dolog. Én Pihentetőnek tartom. Üdvözlettel.
Sályiné

Válasz

nagy lajos üzente 10 éve

MéG:2086-ig Kertészkedhetnénk eleget !! HAJRÁ-??FIATALOSAN !!! BE KELL VONNI AZ UNOKÁKAT IS !!

Válasz

Wolf Kornélia üzente 10 éve

Ha-ha-ha, amennyiben hinni lehet a kutatás eredményének, akkor számunkra nincs még minden veszve! :-) :-) :-)

Válasz

jochmann andrás üzente 10 éve

Minden esetre jobban meg mozgat mint a net.

Válasz